Metamorfózis

Úgy tűnik, hogy mostanában kapcsolt rá a lelkem annak a feladatnak a teljesítésére, mely az egész blogot és annak címét ihlette. Elkezdtem átalakulni. Férfiasan gondolkodó, viselkedő nőből, nőies nőbe. Csupán az a gond, hogy rettenetesen megijedtem ettől a folyamattól. Ugyanis sokszor azon kapom magam, hogy képtelen vagyok ugyan olyan összeszedetten, határozottan kommunikálni, döntéseket hozni, kapcsolatokat felvenni emberekkel, pláne férfiakkal, mint akár egy hónappal korábban. Sőt, olykor már-már megijedek, hogy "hülyepicsásan" viselkedem. Azért raktam idézőjelbe, mert az én cinikus-kritikus énem látja így olykor-olykor (na jó, sokszor) a kimondottan nőies nőket. De megnyugtattak, hogy ez is a folyamat része. Az egész valahol ott kezdődött, hogy igényem lett a nőiesebb öltözködésre. Több szoknya, élénk színek, több magas sarkú vagy babacipő került elő, vagy éppen frissen bele a ruhatáramba. Jövő hétfőn hat óra után jelenésem van az "új" körmösünknél, aki az én körmeimet is szépen rendbe teszi és ízlésesen kidekorálja. Ám, mióta így öltözöm, és többen bókolnak, dicsérnek, mosolyognak, megfordulnak utánam az utcán, tehát ők is észrevették, hogy nőből vagyok, már a viselkedésem is lágyabb, befogadóbb, gondoskodóbb, s emellé még cicás is lettem.

  Tudom, hogy ez inkább pozitívan hangzik, és felmerül a kérdés: Akkor miért ijedtél meg?

Azért, mert új. Ez a terep ismeretlen és kicsit még idegen a számomra. 25 éven keresztül másként éltem, nevelkedtem, hajtottam, elöl mentem... bátor voltam... szóval határozottabban viselkedtem. Furcsa átengedni a gyeplőt, még ha csupán néhány dologban is, de a mellettem lévő férfinak. Aki gondoskodik rólam, védelmez, ringat, szeret, kicsit terelget (nem úgy, hogy korlátok között érezném magam). Ez volna a normális felállás? Összedőlt volna bennem egy világ, vagy éppen hogy most ismerem meg énem egy másik részét, aki valójában mindig is ott rejtőzött, csupán az életkörülményeim miatt elnyomtam?

  Tudjátok miért? Sokáig olyan barátnőim voltak, akiknél jóval magasabb, szélesebb, határozottabb voltam. Többször úgy éltem meg a kiruccanásainkat, hogy én vigyázok rájuk. Akár egy testőr, vagy egy férfi. Hozzájuk képest valóban "díjbirkózó" alkatom volt, s így is alakultak ki közöttünk a szerepek tizenéves koromban. Mindig én voltam az, aki sok mindent elbírt, elviselt... akit terhelni lehetett. Engem úgy neveltek, hogy legyek határozott. Ne engedjem, hogy a férfi fizesse a dolgokat, mert akkor már valamivel tartozom neki... értitek?

  Lehet, hogy most ezek a régi, nem éppen női minták olvadnak le rólam, s kezd felszínre kerülni a nőiségem?

  Igazából valamikor akkor kezdődött a dolog, amikor összejöttünk a párommal. Mellette kicsinek és törékenynek éreztem magam. Igazi nőnek, akire vigyáznak. Ott kezdtem felfedezni, hogy nem is vagyok annyira széles, annyira magas és annyira erős, de mindezt pozitív értelemben. Ott már nem a védelem volt a dolgom. 

 És most ismerkedem új énemmel.

Csupán attól félek, nehogy átessek a ló másik oldalára. Nehogy olyan nővé váljak, akik ugyan vannak a környezetemben, de a hideg futkos a hátamon, amikor isten igazából megélik önmagukat. Ilyen a NŐ? Vagy lehet ezt finomítani? Elfogadhatóvá transzformálni? Igyekezni fogok. 

 Azt hiszem nem kell ahhoz megtagadnom a múltam, hogy élvezhessem ezt az újfajta életet. Érthetek a pénzhez, az autókhoz valamelyest, bepiszkolhatom a kezemet, megizzadhatok a munkában, de attól még képes vagyok nőiesen viselkedni. 

 És bizony ezt az egyensúlyt kell meglelnem!

Szép napot kívánok!

Joyo

Néhány történés képekben, amiket az új telefonommal készítettem :-)

,

A nőiességemet szimbolizáló pillangó

Kiscicák nevelkednek a virágbolt mögötti udvaron a lépcsőnk alatt ^^



Nagyjából ennyi. Hamarosan jelentkezem az újabb fejezettem :-)