2013. február 11., hétfő

Az Univerzum csomagküldő szolgálata ismét kézbesített! ;-)

Szép jó reggelt kívánok Nektek!

Eseménydús hétvége áll mögöttem. Voltak benne érzelmi hullámhegyek és hullámvölgyek, bár inkább fordított sorrendben. A lényeg, hogy végre szabad folyást engedtem az érzelmeimnek (értsd: sírtam!), és elmondtam a Páromnak, hogy mennyire hiányzik, hogy többet legyünk együtt. Mennyire rossz számomra is, hogy hátköznap csak este látom, és akkor is kb húsz percet tudunk kommunikálni vagy bármit is kezdeni egymással, mielőtt álomba merülne. Hétvégén pedig, mivel próbálja magát két nap alatt utolérni, alig-alig látom. Tudom, hogy mindez neki sem egy leányálom, de azt hiszem ő azt nem érti, hogy amíg ő a teendőivel elfoglalja magát, amiket be tud fejezni, addig én hét közben mindent elintézek amit akarok, így hévégén már csak arra vágyom, hogy a szabadidőm vele töltsem. Próbálunk ezekre megoldást keresni. Tulajdonképen már az is egy előrelépés volna, ha elolvadna a hó, volna legalább 10 fok és szélcsendes idő, és akkor máris kint tudnék vele tartózkodni a műhelynél anélkül, hogy hazaküldene nehogy megfázzak. 

Momentán azon dolgozunk, hogy együtt dolgozzunk valahol Ausztriában. Azt hiszem többre megyünk, ha együtt keresünk, jelentkezünk, és amint sikerül, együtt dolgozunk. Beindult a teremtés. Közös erővel nagyobb dolgokra vagyunk képesek, mint mindig! Már korábban is így kellet volna. :-)

De visszatérve a tegnapi napra... Vasárnap Páromat is belerángattam a boltkóros mániámba! Egész délelőtt boltokat jártunk, persze miután kielégítettük az ő igényeit az osztrák és az itthoni bolhapiaccal. Ezek után szava sem lehetett. Tizenegykor az egyik önkiszolgálóban még ettünk is, hogy nyugodtabb egyen. Benéztünk az Intersparban lévő Deichmann-ba, ahol csorgattam kicsit a nyálam és átkozódtam, hogy van rajtam egy zokni és két vastag harisnya. Így, amikor leárazások vannak, az ember lányának meg kel fagynia addig, amíg elér a cipőboltig, hogy egyáltalán kényelmesen felpróbálja a kiszemelt cipellőket. És persze ilyenkor vannak a nyári cipőkre féláras leárazások! bakker! Rengeteg olyan lábbelit láttunk ami megmozgatta nem csak az én, de Párom fantáziáját is, más-más értelemben :-) De mindenképpen venni szeretnék idén egy szép piros magassarkú cipőt és valami szép lapostalpú szandált. Tudjátok... nőiesedem erre az évre! ;-)
Megfordultunk a Takkoban, a plázában lévő Cosmos-ban, Giselle-ben és az újonnan nyílt H&M-ben, majd átmentünk az Alpha Parkban lévő Now Yorker-be. Igaz, hogy semmi sem mozgatta meg kimondottan a fantáziámat. Annyira azért nem vagyok boltkóros, hogy bármit is vegyek csak a pénzköltés miatt. Csakis olyat veszek, amit utána azért használok, látok benne fantáziát. 
 Végül a Humanickan nyílt ki a pénztárcánk. Emlékeztek, hogy még tavaly mennyire vágytam egy fekete térdcsizmára? Nos... most kerültünk szinkronba! Húszezret sosem adtam volna ki egy hasonló lábbeliért, de kérem szépen, az Univerzum annyira azt szerette volna, hogy a ruhatáramba kerüljünk egy ilyen szépség, hogy elintézte azt az árat, amiért csak egy hülye hagyta volna ott! Most őszintén! Te ott hagytál volna egy térd fülé érő, magassarkú, fekete térdcsizmát ami tizenegyezer-kilencszáz forintról ezerkilencszázkilencvenöt forintra lett leárazva mivel kifutó és egyben legutolsó darab volt? Szerintem nem! Ezt az én Drága Párom megvette nekem, én pedig vettem egy fekete térdzoknit, aminek csipkés volt a szegélye és hátul a térdhajlatnál egy-egy fekete szaténmasni van. Örömittasan, begerjedve értünk haza. Szóval az már biztos, hogy szükségünk van a kettesben lévő közös programokra, hogy újra és újra összehangolódjunk, mert túl sok időt töltünk külön egymástól S annak érdekében, hogy a tűz égjen, én hajlandó vagyok hajnalban felkelni és elmenni vele a bolhapiacra, ő pedig hajlandó velem boltokat járni :-) Kész, ennyi! Kellene kompromisszumok :-)     

Majd megmutatom képen a csizmát. Kíváncsi vagyok a véleményetekre ;-)

Legyen nagyon szép napotok!

Joyo

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Tisztulási folyamatok

 Hogyan lehetne megfogalmazni egy tisztulási folyamatot. Valószínűleg mindenkinek mást jelent. És természetesen másként zajlik. Nálam is így...