2014. július 21., hétfő

Túléltem az első két edzést...

Sziasztok!

Jelentem, beiratkoztam a Fit Forma soproni edzőtermébe, amiről meséltem nektek. Már ki is váltottam a havi korlátlan bérletemet, és ma este lesz negyed nyolctól a második teljes edzésem. Ma súlyzós gépeken fogok edzeni, tegnap délelőtt egy órás kardió edzésem volt. El kell ismernem, hogy nagyon jól esik a mozgás. Talán azért is, mert a stúdió légkondicionált! Magamtól sosem kardióznék ennyit, de a kis kártya formájú személyi edzőm addig nem hajlandó leengedni a gépről, amíg el nem végeztem a negyedórás edzést, négy különböző gépen.

Jó, mindezt még ki akarom egészíteni otthoni edzéssel, mert úgy érzem, hogy nem lesz elég, bár a mai edzés után kiderül. Amikor Pénteken kipróbáltam a gépeket, csak néhány mozdulatot csináltam rajtuk. Este bővebben tudok nyilatkozni. 

Kicsit változtatnom kell az étkezésemen is. A szénhidráttal és a cukorral kell finoman bánnom. Cukor minimális, lehetőleg csak a reggeli kávéba-teába. Talán idővel tudom majd helyettesíteni valamivel. Vannak alternatívák, csak ahhoz kicsivel nagyobb anyagi háttérre van szükség. Ami a szénhidrátot illeti, nem akarom teljesen száműzni az életemből, csak vannak olyan dolgok amikkel nem tanácsos összekeverni. Ilyen például a fehérje. 

A mai reggelim a következő volt, és nem kell megdöbbenni;

-3 tojásból tükör tojás
-2 vékony szelet sült szalonna
-a kenyeret egy kis trappista sajttal helyettesítettem.

Jól laktam, mégsem nehezedtem el :-) És ez így jó.

Amikor Pénteken délelőtt bementem az ingyenes állapotfelmérésre az edzőterembe, a tulaj fogadott. Átöltöztem, majd megmért. Nos, pénzt fizettem azért, hogy valaki a szemembe mondja, hogy enyhén túlsúlyos vagyok. Ha ezt férfi közölte volna velem, a pöttömnyi kis önbizalmam szétpukkadva semmivé foszlik, de így, hogy nő az illető, velem egykorú és szakember, inkább az elszántságom nagyobb.Közölte velem azt, amit már eddig is láttam, miszerint a csípőm és a combom a kritikusabb részem. Oda hízom, ráadásul a testzsír százalékom sem az igazi. Azaz, csak ismételve amit ő mondott, enyhén túlsúlyosnak számítok.  Nos, a mérés és a szembesítés után nekiláttunk, hogy összeállítsuk az edzésprogramomat. Mivel főként alakformálásra megyek, kisebb súlyokkal fogok dolgozni, és fontos a kardió edzés. Ehhez van taposó és futógép, ellipszis tréner és kerékpár. Vasárnap mind a négyet alaposan megismertem. :-) Nagyon kíváncsi leszek a maira. Minden esetre már a pénteki után olyan izomlázra ébredtem, amire nem számítottam. Nagyon sok izomcsoportomról megfeledkeztem az utóbbi időben!

Szeretnék csinálni összehasonlító képet. Tudom, hogy korábban már elkezdtem, de mivel ezt elsősorban nem én irányítom, hanem a bérletem miatt muszáj mennem, ha nem akarok az ablakon pénzt kidobni, akkor teljesítenem kell. És néhány alkalom után már igényelni fogja a szervezetem magamat ismerve. Ráadásul a mai napon a párom megrendelt egy párolót és egy fénnyel és hővel sütő szerkezetet, ami hozzá segíthet az egészségesebb táplálkozáshoz. Előbb vagy utóbb újra formába jövök! Először is Augusztus vége az első célpont. Utána majd meglátjuk ;-)

Legyen nagyon szép napotok!

Joyo   ^^   

2 megjegyzés:

  1. Túlsúlyos? Te?
    Hát... éljen a mai modern világ.. :D
    mindenesetre a mozgás egészséges, és ez a lényeg, meg az, hogy jól érezd magad. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na ige, nem kötekedem :-) De az tény, hogy azóta jobban vagyok :-) Energikusabb lettem :-P

      Törlés

Tisztulási folyamatok

 Hogyan lehetne megfogalmazni egy tisztulási folyamatot. Valószínűleg mindenkinek mást jelent. És természetesen másként zajlik. Nálam is így...